Apáczai Szalagavató Bál, szülői felügyelet

Szülői felügyelet (folyosózás, beléptetés)

Az Apáczai Szalagavató Bál helyszínén - 2019. január 26. (szombat)

A felügyeletet vállaló szülőktől nem kérünk belépőjegyet, de ha vásárolnak mégis, akkor ezzel 2500 Ft-tal támogatják a következő alapítványt: Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány.

Körülbelül 74 óra felügyeletre van szükség, és a 7-11. évfolyamos osztályok szülői közösségének segítségére számítunk. Ez azt jelenti, hogy osztályonként 5-6 órányi felügyeletre való jelentkezést várunk.

A felügyeletre ezen táblázatban regisztráló szülők vállalják, hogy elolvassák a Sportkastély Házirendjét, Tűzvédelmi szabályzatát, a felügyeleti tájékoztatót és egy rövid Nyilatkozat kitöltésével, visszaküldésével kijelentik, hogy megismerték a a fent említett dokumentumokat és legjobb tudásuk szerint az azokban foglaltaknak megfelelően fognak eljárni.

Kérjük, hogy a felügyeletet vállaló szülők írják be saját nevüket, a gyermekük osztályát és saját e-mail címüket az alábbi táblázat kitöltetlen helyeire. (Ha egy szülő több órányi felügyeletet vállal, akkor természetesen elegendő az első rubrikába beírnia mindhárom adatot, a többibe elég csak a név.)

Segítségüket minden bálozó nevében előre is nagyon köszönjük!

Felügyelet a bejáratnál és az öltözőfolyosókon

IdőpontFőbejáratÖltözőfolyosó
11-12 Dolgosne Kormos Judit 12.D dolgosnekj@gmail.comLázár Erika (Csik Flóra 9.D.) erika.lazar22@gmail.comBúcsú Tamás 9.C
Balogh Éva 9.B eva.balogh.hu@gmail.comSári László laszlo.sari.hu@gmail.comBúcsúné K. Mária 9.C
12-13 Vaszilievits-Sömjén Bálint 10b, perbal@t-online.huLázár ErikaSeres László Gábor 12C. slg@bithegyezo.hu
Hunyady Attila (Hunyady fiúk Hunyadyné Sebestyén Anna (Hunyady Fiúk 9. évf.)Tárczy Petra 10b., perbal@t-online.hu
13-14 Németi Csilla (Atanaszov) nemcsi@hotmail.comAtanaszov Péter 8/cSalvador-Mooréh Klára 9.B klaramooreh@gmail.com
Zajzon Andrea 8/d zajzonandi@gmail.comZajzon Sándor 8/d sandor.zajzon@gmail.comSzloboda Anikó 9.D szloban@gmail.com
14-15 Németi Csilla 8/c (Atanaszov)Fodor EriksFodor Csaba 9. D
ZajzonAndrea 8/dZajzon Sándor 8/dHideg Katalin 9/c hidegkati@gmail.com
15-16 Beke Zoltán 9/a Beke72@gmail.comSteierlein Gyöngyi (Beke) 8/c Steierlein.gyongyi@gmail.comDemeter Vera 10/d akinorev0721@gmail.com
Antalffy Zoltán 9/d zoltanantalffy70@gmail.comAntalffy Viktória 9/d antalffy.viki@gmail.comBács Ildikó - 10.a; i@bigit.hu
16-17
Kapunyitás
Beke Zoltán 9/a Steierlein Gyöngyi (Beke) 8/c Dudás Éva 9.d - eva.dudas0329@gmail.com
Szucs Maria 8/c marysiaszucs@gmail.comPor Gabor 8/c gaborpor@gmail.comKovách Elina 8.d - elinakovach@gmail.com
17-18
Műsorkezdés
Fehértói Iván 10aNovák Zalán 9/C novakimola@gmail.comHercz Angéla 9/a h.angel.2009@gmail.com
Terstyánszky Anna 9/a tpanna@gmail.comPiriczné Váczi Virág (Piricz Barna 10 B és Piricz Virág 7 D pwsienna73@gmail.comneubrandtkriszti@gmail.com 9.D
18-19 Fehértói Iván 10aVeresné Angyal Beáta (Veres Viktor 10/C )veresneangyal@gmail.comDr.Tancsics Judit (Szabó A. 10.b) tancsics.judit66@gmail.com
Ritz Imola (Fazakas Emese 11A) imola.ritz@sanofi.comPiriczné Váczi VirágCziprisz Brigitta (Cziprisz B. 10. b)
19-20 Ritz ImolaPiriczné Váczi VirágDr.Tancsics Judit (Szabó A. 10.b) tancsics.judit66@gmail.com
Lázár ErikaEgyed Vincze (Cziprisz B. 10. b)Cziprisz Brigitta
20-21 Lázár Erika
Cziprisz Brigitta (Cziprisz B. 10. b) czipriszbrigitta@gmail.com
21-22

Felügyelet a lelátókon

IdőpontLelátóKüzdőtér
16-17
Kapunyitás
Demeter Vera 10/d akinorev0721@gmail.comPetrik Zita 9A,11D petrikzita@gmail.comMikus Ferenc mikusferi@gmail.com
Hideg Katalin 9/a hidegkati@gmail.comLakatos Istvan 9A,11D lakatosi0824@gmail.comMikusné V. Anikó vorosvaczkia@gmail.com
17-18
Műsorkezdés
Eich Ildikó, 11/a, ildiko@eich.huNémeth Attila, 9/b, mr.attila.nemeth69@gmail.comSárközi Szilvia 9/a szilvi.sarkozi@freemail.hu
Miklós Zsófia 9/b, miklos.zsofia@gmail.com Zajzon SándorTakácsné Balogh Edit 9.a takacsnebedit@gmail.com
18-19Eich IldikóNémeth AttilaTakács László 9.a tl.tlaszlo@gmail.com
Miklós ZsófiaZajzon AndreaMázik Lajos (Szabó A. 10.b) lewisk1962@gmail.com
19-20Szücs Petra 9.B szucs.petra.001@gmail.comOroszlán Anett oroszlann@gmail.com 9.aMázik Lajos (Szabó A. 10.b) lewisk1962@gmail.com
Kavalecz Richárd 9.B kavalecz.richard@gmail.comEgyházi Balázs b.egyhazi@gmail.com 9.aHaraszti Viktor (9.b) harasztiv@freemail.hu
20-21Egyed Vincze (Cziprisz B. 10 b) czipriszbrigitta@gmail.comBács Ildikó Haraszti Viktor (9.b) harasztiv@freemail.hu
Egyed VinczeRitz Imola (11A)
21-22

Kérdéseikkel forduljanak Véssey Miklóshoz, a Bált szervező egyik tanárhoz: vmiki2300 at gmail.com!